BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

2011. április 27., szerda

Szempillaspirál

Saját pilláink állapota alapján ugyanis érdemes véggondolnunk, pontosan mire is van szükségünk, mit szeretnénk. Bár sokféle spirál kapható a piacon, mást és mást ígérve, olyan, amelyik tényleg mindent tud, nem létezik, legalábbis mi még nem találkoztunk vele. Három fontos tényező határozhatja meg döntésünket: a dúsítás, a hosszabbítás és a göndörítés. Már itt rögtön az elején el kell mondanunk, hogy a göndörítős szempilla festékekben nem igazán hiszünk, erre a célra inkább egy ijesztő kínzó alkalmatosságra hasonlító eszközt használunk, amely, mily meglepő, szempilla göndörítő néven híresült el. Szóval a göndörítős spirálokról jelen írásban nem sok szó esik (csak egy pici), sokkal inkább a dúsító és hosszabbító készítményekről.


A dúsítás trükkös történet, mivel a festékrétegtől ugyan valóban szebbek lesznek a pilláink, azonban könnyen össze is tapadhatnak, ezt pedig senki nem akarja, mert igen ízléstelen látványt nyújt. Még akkor sem, ha mostanában bizonyos körökben (Lindsay Lohan és társai) trendinek számít ilyen, vastagra vakolt pillákkal fotózkodni. A másik, amire figyelni kell, hogy a festékszemcsék ne tapadjanak meg a pillákon, tesztünk során ezt is árgus szemekkel figyeltük. Valóban nem egyszerű feladat igazán jó szempillaspirált kifejleszteni, de ha mégis sikerült, meglehetősen profitábilis tevékenység, ahogy elnézzük az árakat. Azért panaszkodni nem szeretnénk, mert bár a legtöbb spirál több ezer forintba kerül, a nagy márkák sem szállnak el túlságosan ennél a terméknél az árakban.



Használata:
1. A szempillaspirál felvitelét mindig a pillák tövétől indulva végezzük. A pillák tövéhez felvitt szempillaspirál az, ami hosszú pillák illúzióját kelti.
2. A spirált húzd végig a pillákon, közben forgatva az apró kefét. Ez a mozdulat nagyon fontos, mivel elválasztja a pillákat.
3. Ezután, csukd be a szemed és húzd végig a szempillaspirál keféjét a szempillákon, hogy az esetleges csomókat eltüntesd.
4. Válaszd ki a számodra legjobb szempillaspirált
Amikor szempillaspirált választasz, döntsd el milyen pillákat akarsz: hosszúakat, dúsakat, esetleg vízálló formulára van szükséged.
5. Vedd figyelembe az árat
Beszerezhetsz egy jó szempillaspirált egy drogériában, vagy elkölthetsz jóval több pénzt egy luxus szempillaspirálra. Lehet, hogy egy luxus szempillafesték kevesebb csomót hagy és tovább tart, de senki sem mondja meg, hogy a legdrágább termékkel kented ki magad. 

6. Visszatérítési lehetőség
Egyre több drogéria lehetőséget kínál, hogy visszavidd a terméket, ha mégsem tetszik. Sose próbáld ki a szempillafestéket az üzletben, mert nagy a fertőzés veszélye. Inkább érdeklődd meg van-e lehetőség visszatérítésre és vigyél haza párat.
7. Hogyan kerüld el a csomósodást?
Egyesek számára gondot okozhat a szempillafésű használata. Azonban ez a tökéletes eszköz ha különálló szempillákra vágysz. Először vidd fel a szempillafestéket a pillák tövéhez, majd húzd végig rajtuk a fésűt, egészen a pillák végéig. Ha mégse győztünk volna meg, egy papír zsebkendővel is eltüntetheted a felesleges festéket, csomókat. Egy régi szempillaspirál kefés részét is megtarthatod erre a célra. Tisztítsd meg szappannal, majd hagyd megszáradni és már használhatod is. Ezt minden használat után ismételd meg.
8. Ne félj keverni a szempillafestékeket
A make-up szakértők egyik kedvenc trükkje, hogy keverik a szempillafestékeket. Először egy réteg hosszabbító hatásút visznek fel a pillákra, majd egy dúsítót. A fölösleget pedig eltávolítják a fenn említett módszerrel.
9. Próbálj ki egy színes szempillafestéket
A fekete mindenkinek jól áll, de a szőkék jobb ha egy barnás-fekete változatot választanak nappalra, és meghagyják a feketét estére. A burgundi és a szilvaszín árnyalatok kiemelik a kék szemeket, míg a lilák jól állnak a barnáknak.
10. Használj szempilla göndörítőt
Az ívelő pillák nagyobb és fényesebb szemek látszatát keltik. Hajszárítóddal fújj 3-5 másodpercig meleg levegőt a szempilla göndörítőre mielőtt használnád. Bizonyosodj meg, hogy nem túl forró, majd használd a már kifestett pillákon.
11. A szempillafesték spirálját mozgasd cikcakkban
Ez segít csomómentesen felvinni a festéket.
12. Csak a felső pillákat fesd
A make-up mesterek szerint csak a felső réteg szempillát fessük. Ha nagyobb szemeket szeretnél, kifestheted az alsókat is, de csak finoman a festékkel! Ebbe az esetben a kevesebb több.
13. Használj szempillafesték primert
A primer befedi a pillákat és elválasztja azokat mielőtt felvinnéd a festéket.
14. Második réteg szempillafesték
A második vagy harmadik réteg festéket is addig vihetjük fel, amíg az első meg nem száradt. Ha az első réteg megszáradt, a többi csomós lesz.
15. Ne huzigáld ki és be a spirált a tubusban
Ezek a mozdulatok levegővel töltik meg a tubust, így nem érsz el mást, mint azt, hogy a festék idő előtt kiszárad.

Először is meg kell nézni, hogy milyen az eredeti szempilla, mert egészen más típusú spirál való a rövid és hosszú szempillákra, a ritkás vagy dús pillákra.klasszikus_szepillaspiral
Két nagy csoportra oszthatjuk a szempillaspirálokat. Egyik nagy csoport avízálló szempillaspirálok. Mindennapos használatra nem annyira ajánlott, mert a lemosása elég nehéz, megviseli, szárítja a pillákat. Menyasszonyoknak, strandoláskor, nagy melegben viszont remekül használható. Lemosásuk általában speciális lemosóval történik.
A másik csoport, a nem vízálló spirálok is bizonyos mértékben bírják a nedvességet, egy-két csepp könnytől még nem maszatolódnak el a szemen.
Göndörítő szempillaspirál: a rövid, egyenes szempillát ívessé teszi szempillagöndörítő használata nélkül is. Ha a szempilla hosszú és Szempillaspirál_2egyenes, akkor érdemes először a göndörítővel ívessé tenni, majd a göndörítőspirállal bekenni. A hosszú, egyenes pilla általában sűrű, és a göndörítő szempillaspirál használatával is csak enyhe ívet kap. A két technika együttalkalmazásával viszont szép lesz a végeredmény.
Dúsító, hosszabbító szempillaspirál: (rövid pillákra)apró szálakat tartalmaznak ezek a típusú spirálok. A kis szálacskák a saját pillához tapadnak, ezzel érik el a dús hatást. Létezik kétvégű dúsító spirál. A fehérszínű egy alapozó, ezt kell először fölkenni, majd a feketével alaposan bekenni a szempillákat. Ha érzékeny a szeme, vagy kontaktlencsét használ, akkor nem ajánlott ez a típusú spirál, mert a mikroszálak belehullhatnak a szemébe, és ott irritációt okozhatnak.Egyenes_spirál
Fenyőfaalakú spirálkefe: ez a legismertebb és leggyakoribb forma. A kefe alsó vége vastagabb, a teteje felé elvékonyodik, rövidebb és hosszabb szálakból állnak. A vastagabb felével lehet felvinni a festéket a pillákra, a keskenyebb végével a kisebb pillákat is betudja festeni. A hosszabb szálak szétválasztják a szempillákat, a rövidebb szőrök dúsítják, vastagítják azokat. A helyes felkenési technikával szépen festett pillákat kap.
Közepénél vastagabb spirálkefe: több festéket juttatnak a pillákra, ettől dúsabbnak, vastagabbnak tűnnek.
Egyenes sSzempillaspirál_3pirálkefe: (hosszú, dús pillákra) az alsó és a felsőrészén is egyforma széles, és egyforma szálhosszúságú sörte. A hosszú és kusza szempillákat nagyon szépen szétválasztja.
Gumisörtéjű spirálkefe: a legújabb technológia. A puha gumisörték szétválasztják, és egyenként festik meg a pillákat.
Ívelt spirálkefe: jellemzője, hogy a spirál keferésze ívben meghajlik. A szem ívére emlékeztet a hajlásszöge, így megkönnyíti a spirálozás, mivel teljesen illeszkedik a szem formájához. Ezzel a kefével egészen a tőtől tudja kifesteni szempilláját, és a belső rivelt_szempillaspiralövid szálak sem maradnak ki. Ez a speciális kefe azonnal megemeli a tövétől a pillákat, ezzel is hangsúlyosabbá téve a tekintetet.
A szempillaspirálok sokféle színárnyalatban léteznek. Legnépszerűbbek a fekete, a sötétbarna, és grafitszürke színek. Viszont nagyon fiatalos, vidám hatás érhető el a kék, a zöld, a lila, vagy a most nagyon divatos burgundi árnyalattal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése